A Nagy Nemzetgyűlés megszavazza a 2/1968. sz. törvényt az ország közigazgatási-területi átszervezéséről. Erdélyben az 1950 előtt létezett huszonkettő helyett tizenhat megyét hoznak létre. (Nem alakul újjá Kis-, és Nagy-küküllő, valamint Torda-Aranyos és Szörény megyék.) A történelmi Székelyföld három megye: Maros, Hargita, Kovászna közt oszlik meg. Maros megye első titkára (egyben tanácselnök) Nicolae Vereş, Hargitáé Branis László, Kovásznáé pedig Király Károly.
1968. január 14.
Az RKP KB Végrehajtó Bizottsága jóváhagyja és "nyilvános vitára" bocsátja az új közigazgatási törvény-tervezetet. Az új javaslat - szemben a korábbi 58-cal - 35 megye létrehozását ír elő. Az eredeti tervek szerint az 1952 és 1960 közt fennálló Magyar Autonóm Tartomány egy jelentős részén, a régi Udvarhely, Csík és Háromszék megyék területén (utóbbi délkeleti része, Papolc-Nagyborosnyó környéke és a Bodza-vidék azonban Brassóhoz kerülne) az ún. "nagy székely megye", "nagy Hargita megye" jönne létre. (Ez a közigazgatási egység 7.680 km?-nyi lett volna, 376.000 lakossal. Egy megye átlagosan 6.786 km? lenne.) A megye azonban végül még sem az előzetesen eltervezett határok közt jön létre. Egyrészt bizonyos román politikusok ellenzik a "nagy székely megye" felállítását, ráadásul a háromszékiek nem akarnak Csíkszereda (vagy Székelyudvarhely) "uralma" alá kerülni. (A háromszékiek egyébként is megosztottak, egy részük - a korábbi Sepsiszentgyörgy rajon pártvezetése - amellett lobbizik, hogy a megalakuló Brassó megyéhez kerüljenek, míg a kézdivásárhelyiek élesen ellenezik ezt.) Kompromisszumos megoldásként létrehozzák Kovászna megyét. (Az eredeti tervektől eltérően létrehozzák Szilágy megyét is.) A végleges törvénytervezetet az RKP KB február 14-i plenárisán hagyják jóvá.
1977. június 15. - 16.
Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Román részről az elmúlt években többször szorgalmazzák a legfelső szintű találkozót, de a magyar álláspont az, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha azt jól előkészítik és attól "érdemi döntések" várhatók. Diplomáciai úton februárban közli a magyar külügyminisztérium, hogy Kádár János egy "kötetlen határmenti találkozót" javasol június hónapban. Erre nem jön válasz, de Ceauşescu március 28-i beszédében utal arra, hogy hamarosan találkoznak. Magyar részről előzetesen megfogalmazzák, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak "a nemzetiségek összekötő szerepének" kiemelése. Az előzetes tárgyalási tervben hangsúlyosan szerepel a főkonzulátusok ügye is. A két nap alatt a román fél - fogcsikorgatva bár de - elfogadja a magyar álláspont nagy részét: megegyeznek a főkonzulátusok mielőbbi megnyitásában, a kishatárforgalom bővítésében, kívánatosnak tartják az egymás fővárosaiban történő kulturális házak felállításának meggyorsítását. A találkozónak pozitív visszhangja van a magyar értelmiség soraiban. (Szokai Imre, a külügyminisztérium román referatúrájának beosztottja információi szerint a legfelső találkozó utáni napokban Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak.)
